A+ A A-

A 2014-es Erasmus+ projekt szakmai értékelése

A Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola mindig is fontosnak tartotta a diákjaink szakmai képzésén túl a nyelvoktatás magas színvonalát is. Iskolánk korán bekapcsolódott a két tanítási nyelvű képzésbe, a nem két tanítási nyelvű osztályoknak is magas óraszámban biztosítjuk a nyelvtanulást.

A modern szakmai tartalmak közvetítése és a használható nyelvismeret átadása alapvető fontosságú Győrben és környékén, hiszen a magyar gépgyártás központjává vált ez a régió a rendszerváltás után. Az AUDI Hungária Kft. immár 15 000 embert foglalkoztat, és ennek a számnak a többszörösét a cég nálunk letelepült beszállítói és alvállalkozói. Ilyen foglalkoztatási környezetben létkérdése a szakoktatásnak és a nemzetgazdaságnak is, hogy magasan képzett és idegen nyelveken beszélő technikusokkal lássuk el szűkebb pátriánkat. Ebbe az oktatási koncepcióba illeszkedik bele iskolánk nemzetközi partnerkapcsolati hálója is. Sindelfingenben a Gottlieb-Daimler-Schule-val ápolunk immár 15 éve partnerkapcsolatot és a Comenius program keretében sikeresen dolgoznak diákjaink a Mercedes gyár iskolájával együtt(https://de.wikipedia.org/wiki/Gottlieb-Daimler-Schule_%28Sindelfingen%29)

8 éve bővíteni szerettük volna diákjaink külföldi tapasztalatszerző lehetőségeit, így kerültünk kapcsolatba a SICK AG szakképző központjával. Mind a kettő partnerintézmény a német szakképzés elitjéhez tartozik, így mindig is biztosak lehettünk benne, hogy diákjaink nem csak nyelvi képességeiket tudják bővíteni, hanem egy tartalmas szakmai programban is részt tudnak venni Németországban.

2014 októberében már 8. alkalommal utazott egy Jedlikes csapat Waldkirchbe, egy 3 hetes szakmai gyakorlatra. A program összeállításában nagy szerepet játszottak az előző évek tapasztalatai. A legfontosabb célok a program összeállításában a következők voltak:

  • CAD program használata a feladat megoldása közben
  • gyakorlatorientált feladat kitűzése
  • megvalósítható feladat
  • szigorú időterv kialakítása
  • csapatmunkára épülő feladat
  • német-magyar teamek kialakítása

A konkrét feladat egy laptop tároló megtervezése az OSD CAD program segítségével. A diákoknak egy teljesen új sémában kellett gondolkozniuk, nem csak a rajzokat várták tőlük a szakoktatók, hanem a gazdaságossági elveket is figyelembe kellett venniük a diákjainknak. Például, mi az, amit érdemes megvenni és mi az, amit érdemesebb magunknak megtervezni és legyártani.

Az első feladat a németek által használt CAD program megismerése volt. Ez különösebb nehézségeket nem jelentett a diákjaimnak, nálunk az INVENTOR programot már megismerték és ezután az OSD program használata néhány órás gyakorlás után már nem volt különösebben problémás számukra.

Sokkal több problémát okozott a gyerekeknek a csapatmunka valamint a feladat sokoldalú megközelítése. Diákjaink még nincsenek hozzászokva az úgynevezett „brainstorming” módszeréhez, a vélemények ütköztetése szinte mindig személyes konfliktusokhoz vezet, ezt már több éve megfigyelem. A másik érdekesség volt a diákoknak a gazdaságossági elvek figyelembevétele.

Ezek az újdonságok szerencsére rövid idő után nem problémaként, hanem érdekes új kihívásként jelentek meg a diákok előtt és nem gátolták a munkát. Szintén sokéves tapasztalatból tudom, hogy ezeket az új kihívásokkal akkor tudjuk a leggyorsabban megbirkózni, ha jól alakítjuk ki a csapatokat, és mindenki a számára legmegfelelőbb feladatot kapja.

Iskolánkban szerencsére nagyon kevés fegyelmi kérdés szokott felmerülni a tanítás során, de a német szakképző központban tapasztalt munkafegyelem szintén új volt a magyar diákjaim számára.

Diákjaimnak minden évben a legnagyobb sikert az szokta adni, hogy egész jól boldogulnak német társaikkal a mindennapi életben, köszönhetően az intenzív nyelvi képzésünknek. Amit ők csak jóval később látnak, hogy itt gyakorlatilag azzal a munkastruktúrával találkoznak, amivel később pl. az AUDI-nál fognak találkozni. Mivel a program már a 9. évében van, számos olyan egykori diákommal találkozok, akik már mérnökként dolgoznak. Mikor a régi szép időkről kezdünk nosztalgiázni, többen megemlítik ezt a felismerésüket.

Saját iskolánk számára a legfontosabb tapasztalat szerintem minden ilyen programból az kell, hogy legyen, hogy a szakoktatást minden szempontból gyakorlatorientáltá kell tenni, a feladatok szintjén a feladat megoldásának módszertanát is meg kell tanítanunk diákjainknak, valamint a munkaterv betartását kőkeményen meg kell követelnünk diákjainktól. Így tudunk igazán értékes, jól felkészült szakembereket adni hazánk iparának.

Szalai Tamás

Projektkoordinátor

 

Project Ideen (letöltés .pptx -->)

SchülerAustausch program ungarn-deutschland (letöltés .pptx -->)

 

Képek:

ajto alap egesz szekreny foganytu
gumizas hatso T rogzito hatso X rogzito
kapcsoloszekreny sarokelem Schnell oszekoto
Standard rogzito zar egyben zar nyitott
zsaner    

 

 

 

 

cnc A NEMAK Győr Alumíniumöntöde kft és a Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma közös CNC gépkezelő képzést hirdet.

 BŐVEBBEN -->

 

moodle
Jedlik Oktatási Portál

Hírek, információk

GTT

2017.05.24

Tisztelt Jelentkező! Hogy mi is az a GTT?

Bővebben

Felnőttoktatás a Jedlikben!

2017.05.11

2017 szeptemberi indulás Ingyenes (államilag támogatott) szakképzés – esti tagozat a...

Bővebben

Érettségi utáni képzések (nappali tagoza…

2017.02.23

A Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma...

Bővebben

Következő események

A 2017-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2021-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,
2022-BAN SZAKMAI VÉGZETTSÉGET SZEREZNEK

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2017. május 29. Hétfő
Magdolna, Magdaléna, Léna
A Nap kel 04:55-kor,
nyugszik 20:40-kor.
Holnap
Janka, Zsanett
napja lesz.

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.