Nyílt napok:

2017. november 14. (kedd) 15:00 óra

2017. november 16. (csütörtök) 15:00 óra

Gazdag programmal, az iskola bemutatásával várunk minden érdeklődőt!

A+ A A-

Nyugdíjas kollégák



Czéhmester Tibor

Visszaemlékezés

Tanulmányaimat 1949 szeptemberében kezdtem meg az iskolában, kollégistaként. A kollégium akkor az elsőéves diákok részére az iskola területén volt, a jelenleg könyvtárként működő helyiségben. A terem hetven tanuló hálóhelyeként szolgált, a tanórákra való felkészülésre a tantermek álltak rendelkezésünkre. A tanórákon kívüli tanulást általában Pálinkás László tanár úr felügyelte.

Tisztálkodási lehetőségként négy fali mosdó állt rendelkezésünkre. Takarót, párnát, ágyneműt nem kaptunk, azt mindenki otthonról hozott magának. A napi étkezést az épület alagsorában elhelyezkedő saját konyha biztosította számunkra.

Az osztályszámok növekedése miatt (egyszerre három párhuzamos osztály indult), a kollégiumi elhelyezés nem volt már iskolán belül megoldható, így voltam kollégista a Tanítók Házában, és a Kálvária úton egykor működött kollégiumépületben is.

A mai diákok számára már szinte elképzelhetetlen az a szigorú házirend, amely szerint akkor diákként élnünk kellett.

A reggeli – 600 órás – ébresztőt követően 630-700 óra között reggeli tanulási idő, majd reggeli 730-ig. Ezt követően zárt, rendezett sorokban kellett átvonulni az iskolába vagy a Baross hídon, vagy az egykori úgynevezett repülőhídon.

Az iskolai foglalkozások után az ebédet az iskolában kaptunk, ezután vonultunk vissza a kollégiumba ~1530-ig. A megérkezést követően kötelező tanulási idő volt 1830-ig, majd rövid szabadidő és vacsora 1930-ig. A vacsorát követően fél kilencig újból tanulás, majd az esti tisztálkodást követően 21 órakor takarodó.

A kollégiumból havonta egyszer lehetett hazamenni. A többi hétvégén a hatnapos munkahét miatt szombaton tanítás volt, majd vasárnap délelőtt kötelezően előírt tanulási idő volt. Az ebédet követően szabad kimenő volt 18 óráig.

Úgy hiszem, ezt a szoros kötöttséget azért tudtuk minden komolyabb konfliktus nélkül megélni, mert meg akartunk felelni, és ki akartuk használni az akkori idők lehetőségeit. Többségünkből így lehetett első generációs értelmiségi.

1953-ban érkeztünk el az érettségihez, de az akkori körülmények nem tették lehetővé azokat a felszabadult diákélményeket – szalagavató, ballagás – amit ma nyújt a középiskolás kor a végzős diákoknak, mivel a politika ezeket ellenséges polgári tettnek minősítette és nem támogatta.

A továbbtanulás lehetősége ezzel szemben sokak számára adott volt, így magam is továbbtanulhattam, és elvégeztem 1953-58 között a miskolci Nehézipari Egyetem gyártástechnológus szakát, ahol gépészmérnökként diplomáztam.

Az egyetemi évek után Győrben, a Kisalföldi Gépgyárban helyezkedtem el, majd dolgoztam a Magyar Vagon- és Gépgyárban, és a Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalatnál. Vállalati munkám során sok területen sikerült szakmai ismereteimet bővíteni, voltam technológus, szerkesztő, üzemmérnök, vállalati főmechanikus, majd főtechnológus.

Mindeközben a tanítást kipróbáltam, 1964-től Jedlik Ányos szakközépiskolában óraadóként esti tagozaton tanítottam.

Megkedvelve a pedagógus pályát, 1971-ben főállásban a Jedlik tanáraként kezdtem dolgozni. Jámbor Sándor műhelyfőnök nyugdíjba vonulását követően, 1975-től kezdődően az iskola műhelyfőnökeként dolgoztam tovább. Ez nagy megtiszteltetés volt, mivel még korábbi, iparban töltött éveim alatt mint nagy tudású gyakorlati szakemberként ismertem meg elődömet.

A Jedlikben töltött évek alatt sok komoly feladat adódott, melyekből csak kettőt említek most. Ezek a szakmunkásképzést is adó szakközépiskolai képzés, illetve az öntő szakközépiskolai képzés elindítása. Nagy Péter és Finta Zoltán kollégáimmal karöltve továbbfejleszettük a gépészeti szakmai elméleti tantárgyak oktatását.

1981.-ben elhagytam az iskolát, kineveztek a 400.-as Ipari Szakmunkásképző Intézet (ma Lukács Sándor Szakközépiskola) igazgatójának. Itt dolgoztam 1993.-ig, nyugdíjba vonulásomig.

Mindeközben annak megszűnéséig óraadó tanárként tanítottam a Bánki Donát Műszaki Főiskola győri kihelyezett tagozatán.

Nyugdíjazásomat követően visszatértem a Jedlik Szakközépiskolába, ahol 1993-tól 2003-ig műszaki szakmai tárgyakat tanítottam. Az iskolától ezt követően sem szakadtam el, ma is tagja vagyok a nyugdíjasklubnak.

Napjainkig szívesen emlékszem vissza az iskolában eltöltött úgy diák, mint tanári éveimre. Jó szívvel emlékszem egykori tanáraimra: Ozora Ferencre, Kovács Józsefre, Simon Ferencre, Bajomi Miklósra, osztályfőnökömre Pőcze Lászlóra, szakoktatókra: Mentes Mátéra, Pőcze Ferencre, Horváth Istvánra, Czaha Vilmosra, Bagarus Istvánra. Büszke vagyok rá, hogy néhányuknak tanítványból kolléga lehettem.

1949 szeptemberében léptem át először azt a tölgyfa kaput amely ma is fogadja a belépőt. Akkor is, ma is megilletődve és büszkén lépem át, örömmel tölt el ma is, hogy egy ilyen patinás iskola tanulója, majd tanára lehettem.

Győr, 2011. május

Czéhmester Tibor


Farnady Ernő

farnady_erno-1farnady_erno-2Elemi iskoláit Győrszigetben, gimnáziumát a Révai Miklós és a Pannonhalmi Gimnáziumban végezte. 1952-1957 között a Miskolci Műszaki Egyetemen a gépészmérnöki karon tanult, gyártástechnológus (szerszámgépész) szakú oklevelet szerzett. Az Építő-ipari és Közlekedési Egyetemen gazdasági mérnöki szakot is elvégezte.

1951-52-ben a Győri Vagongyárban hegesztőként dolgozott. 1957-58-ban a Miskolci Járműjavító mérnöke. 1958. augusztus 2-től a Jedlik Ányos Gépipari Technikum műszaki tanára. 1960-64 között az I-IV. B, 1964-68 között az I-IV. B, 1968-72 között az I-IV. C osztályfőnöke. 1963-70 között a Győri Felsőfokú Gépipari Technikum tanszékvezető tanára. 1970-1992 között a Bánki Donát Műszaki Főiskola Konzultációs Központjában (Győrött) főiskolai docens (központvezető). 1992-1994 között a Bánki Donát Műszaki Főiskola főiskolai docense Budapesten.

A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán és a Révai Miklós Gimnáziumban óraadó tanár.

1995-2009 között a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola óraadó tanára.

Gyermekei: Csilla (közgazda), Stella (kozmetikus), Ernő (informatikus mérnök), Unokái: András, Anna, Kende és Ádám.

A Jedlik Ányos Gépiparival való kapcsolata érdekesen kezdődött: 1943- őszén, mivel a Révai Miklós Gimnázium épülete hadikórház volt, a gimnáziumi tanulmányait a Jedlik II. emeleti tantermében kezdte. Később a gépesekkel, mint révaista, sok-sok röplabda csatát vívott.

1958 nyarán jelentkezett Gergelyi Kornél igazgatónál, aki egyből fel is vette műszaki tanárnak.

Mindjárt az első napokban, amikor megtudták, hogy NB I-es röplabdás, és edzői képesítéssel is rendelkezik, Schaub Sándor testnevelő azonnal hozzá irányította az iskola röplabdásait. Ettől kezdve 33 éven át vezette az iskola röplabda szakosztályát, edzette a fiúkat, leányokat. Ezen idő alatt alig volt olyan év, hogy az iskola csapata ne nyerte volna meg megyénk röplabda bajnokságát. A fiúkkal (persze időben más-más csapattal) az országos középiskolai bajnokságok (később Diákolimpia) során bejárták az országot. Békéscsabán, Kazincbarcikán, Kecskeméten, Budapesten és sok más városban sikeresen szerepeltek. Megismertették szinte az egész országgal a győri Jedlik Ányos Gépipari Technikum nevét. Sok jó játékos pályafutása indult el a gépipariból. Érdekesség, hogy a hatvanas években a Miskolci Egyetem NB II-es röplabda csapata kezdő hatosának játékosai győri gépiparisták voltak: Molnár László, Tóth Nándor, Tunner István, Gubicza László, Kraffel Károly, Szabados Oszkár. A mostani megyei röplabda szövetség elnöke (Molnár László), az NB II-es csapatok edzői (Tullner János, Gubicza László), valamint az iskola későbbi röplabda vezetője (Szabados Oszkár) is a Gépipariban kezdett el, és tanult meg röplabdázni.

Persze ekkor is a foci volt az első sportág az iskolában is. Nemcsak a diákok, de a tanárok is hódoltak a labdarúgásnak. Városi eseménynek számított az évente megrendezett egy-egy Révai-Jedlik találkozó. Ezeken a mérkőzéseken mintegy ezer néző (tanuló) biztatta a focistákat (a tanárokat). Egyik mérkőzésről, amelyet a régi DAC pályán játszottak, a KISALFÖLD így számolt be: „... Az első félidő gól nélkül telt el, de a II. félidőben a gépesek Farnady révén megszerezték a vezetést. Ezt az előnyt hamarosan kiegyenlítették a révaisták. A mérkőzés vége felé aztán a gépipariak Farnady újabb góljával győztesen vonultak le...”

Amint az iskolában elkezdett tanítani, 2. és 3. osztályosokat oktatott műszaki tantárgyakra. A legtöbb segítséget Ozora Ferenc gépészmérnök kollégájától kapta, aki eddig egyedül volt gépészmérnök az iskolában. Mivel egyre több tantárggyal bővült az oktatás, volt időszak, amikor 13 tantárgyat is tanított.

Az első érettségiző osztályába járt Nagy Péter, az iskola későbbi igazgatója és Orbán Attila, aki az iskola oktatója lett. A következő évben érettségiztette az iskola későbbi műhelyfőnökét, Újvári Miklóst is. Ezt követően is sok tanulót tanított, akik később az iskola tanárai lettek.

Pedagógiai képesítéssel ugyan nem rendelkezett, de egymás után három osztály osztályfőnöke volt (mindegyik az olimpia évében kezdett, végzett). Tanítványai kedvelték. Sok jó tanulót sikerült egyetemre irányítania, de a gyengébb képességűek is később technikusként az iparban jól megállták helyüket. Népszerűségére talán az jellemző, hogy az osztályfőnökségének 12 éve alatt minden tanár kollégájának a gyermeke az osztályában járt.

Az iskola tanácsadó tanáraként a tanulók egyéb, szakköri, sportköri foglalkozásait beindította, irányította. Azokban az években emlékezetesek a különböző próbák, ahol a város vezetőihez mentek a versenyző csoportok, ezzel az iskolát népszerűsítették, ill. gyakorlati, közéleti tudásra tettek szert. Sikerült neki, az egyébként a délutáni foglalkozásoktól visszahúzódó (volt cserkész, vallásos tanár, stb.) tanár kollégáit is bevonni a diákok nevelésébe, tanítási órákon kívüli foglalkozásaira. A különböző szakkörök (fotó, lövész, modellező, ifjú gárda, sport, stb.) beindításával, működtetésével sok tanuló későbbi sikeres pályafutását segítette. Külön élmény volt ezekben az években a „vidám ballagás”, amikor a város utcáin lovas kocsival, traktorral, teherautóval, rollerrel és a tanulók által rendbe hozott iskolai személygépkocsival „ballagtak” nagy zajjal a diákok. Lehet, hogy Győrött a későbbi vidám ballagásokat ez inspirálta.

A Győri Felsőfokú Gépipari Technikum megalakulásával kinevezték tanszékvezető tanárnak, majd amikor ezt az intézményt a Budapesti Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolához csatolták, annak docenseként, majd tagozatvezetőjeként tanított tovább. Helyileg mindez a Jedlik épületében működött. Ez lehetőséget adott arra, hogy a Jedlik Ányos Középiskola műszaki oktatói az üzemmérnöki oklevelet viszonylag könnyen megszerezzék, azzal az 1.100 végzőssel együtt, akik Győrött kaptak felsőfokú képesítést.

Nyugdíjazását követően az iskola visszahívta óraadó tanárként. Így 2009-ig óraadóként dolgozott a Jedlik Ányos Középiskolában, ill. az épületben működő Széchenyi István Egyetem mérnök asszisztens képzésében.

A közép- és felsőoktatásban végzett munkája során több egyetemi jegyzetet (tankönyvet) írt. Az oktatás mellett a sporttal, a röplabdával is aktívan foglalkozott. Játékosként, játékvezetőként, edzőként, aktivistaként tevékenykedett. Tagja volt a Magyar Röplabda Szövetség elnökségének. A város és a megye röplabda sportját is irányította, irányítja. Győr röplabda történetét több könyvben dolgozta fel, adták ki.

Oktató-nevelő munkáját több kitüntetéssel, oklevéllel ismerte el a város, a megye, különböző minisztérium, minisztertanács. A közéletben (civil szervezetekben és sportszervezetekben) végzett munkájáért „Pro Urbe Győr” díjat, „Győr Sportlegendája” címet kapott. A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány „Győr Sportjáért Életműdíj”-jal tüntette ki.

Farnady Ernő


Finta Zoltán

Múltidézés – a Szerszámgépgyártól a festővászonig

Szeretnék visszaemlékezni életem eddig eltelt részére, különös tekintettel a Jedlikben eltöltött időszakra.

A középiskolát a székesfehérvári Gépipari Technikumban végeztem 1954-ben, érettségi elnököm az országos hírű sportrepülő-tervező: Rubik Ernő volt.

Egy év munka után a katonaság következett (1955-57). Mivel főnökeimnek a forradalom után a cégtől távozniuk kellett, úgy éreztem, célszerű nekem is munkahelyet váltanom, hiszen a hozzájuk való kötődésemet mindenki ismerte. Ekkor kerültem Győrbe, a Szerszámgépgyárba szerszámszerkesztőnek (1957-72).

1960-ban megnősültem, majd esti-levelező tagozaton elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán a gyártástechnológia szakot (1965-1970). Ezt követően megbíztak a Technológia Ellenőrzési Osztály vezetésével.

Valójában az egyetem utolsó éveitől már sokat meditáltunk barátommal, Nagy Péterrel, hogy milyen jó lenne fiatalokkal dolgozni, talán tanítani. Az 1970-ben Pálinkás László igazgatótól kaptam egy lehetőséget az esti tagozaton. Nagyon tetszett.

Miután a munkámmal meg voltak elégedve, alkalmazást nyertem a Jedlikben. 1972. január 16-ával a gyárban felmondtam, és ezzel elkezdődött iskolai pályafutásom (1972-1995). Ekkor már Nagy Péter és Czéhmester Tibor is ott voltak. Ettől kezdve úgy neveztek bennünket: a TRIUMVIRÁTUS.

Mindhárman a gyakorlati életből érkeztünk, talán nem sértő, ha azt mondom, hogy ezzel friss vér került a rendszerbe. Szilágyi Ferenc igazgató bízott bennünk, nem avatkozott be munkánkba.

Az első évek talán nehezebbek voltak, mert válogatás nélkül gépészeti és technológiai jellegű tantárgyakat kellett tanítani, mondván: a jó technológia széleskörű ismereteket igényel (gépszerkezettan, anyagismeret, ellenőrzés, rajz stb.). Ezt a felfogást a szakfelügyelet esetenként kifogásolta ugyan, de éppen a kemény munkáért el is ismerték azt. Kikérték, majd elfogadták véleményemet, megbíztak különféle verseny- és vizsgafeladatok összeállításával. Nevemhez kötődtek az NC- CNC technológia első lépései, de ebben a továbbiakban nem vettem részt.

Jól megértettük egymást a később érkezett kollégákkal is (Hajdu Elemér, Kóbor József …). Ők is az iparból jöttek. Ennek előnyeit abból lehetett érezni, hogy a tanulmányi versenyekre való felkészítések remekül sikerültek. Sok kiváló helyezést értek el tanítványaink.

Jó kapcsolatom volt a diákokkal, bár meg kell mondanom, a szigorú tanárok közé soroltak. Igyekeztem becsületesen dolgozni, de meg is követeltem a munkát. Mindezt talán az igazolta legjobban, hogy amikor az egyetemre járók meg-meglátogattak bennünket, nem egyszer mondták: „a metallográfia vizsgára való felkészüléshez nagy segítséget adott a tanár úr középiskolában leadott anyaga”.

Később megbíztak a technológiai munkaközösség vezetésével. Ez sok elfoglaltságot jelentett, hiszen az évek során többször változott a képzési cél (pl. szakmunkásképzés, gépszerkesztőképzés, gépipari-számítástechnika képzés stb.). Ezek előkészítésében mindig részt vettem.

Természetesnek tartottam, hogy évente osztályfőnök legyek. Gyakran ütemeztünk be tananyaghoz kötődő üzemlátogatást. Az érettségi szünetben 2, illetve 3 nap kirándultunk azzal a céllal, hogy a diákok megismerjék Magyarország különböző tájait. Közben üzemlátogatást is becsempésztünk, például megnéztük a dunaújvárosi nagyolvasztót, a hengerművet. Ezeken a kirándulásokon mindig volt idő arra, hogy a gyerekek megnyíljanak, jó kapcsolat alakuljon ki tanár és diák, illetve a tanulók között. A jó osztályszellemhez segítettek a klubdélutánok, a különféle versenyek.

A munkaidő sokszor reggel 8-tól estig tartott. Délután szakköri foglalkozások (versenyekre való felkészítés, CNC szakkör, fotószakkör stb.), majd tanítás az esti tagozaton. Ezek közül talán a fotószakkör volt a legkedvesebb számomra. Már középiskolás korom óta hódoltam ennek a hobbinak. Fényképeztünk, laboráltunk, és az ezekhez tartozó tevékenységekkel foglalkoztunk. Országosan meghirdetett fotókiállítást is szerveztünk, amelyen rendszerint a neves Markó Ödön, a győri fotóklub elnöke volt a zsüri elnöke . Kiemelkedő eredményt Ponty Viktor tanuló ért el, aki jelenleg a Jedlikben tanár. Ezeken a foglalkozásokon a tanulók szórakozva tanultak, fényképeztek iskolai rendezvényeken, különféle oktatási segédanyagokat készítettek.

1995-ben mentem nyugdíjba, de 2005-ig még néhány órában kaptam lehetőséget tanításra a Jedlikben, illetve a Széchenyi István Egyetem gépészmérnök asszisztens képzésének Jedlikbe kihelyezett tagozatán.

A nyugdíjas évek ezek után kezdődtek. Engem, aki szerettem aktívan tevékenykedni, nem elégített ki igazán a kerti, illetve a ház körüli munka. Ettől kezdve feleségemmel többet utaztunk, ahol sokat fényképeztem, kiállításokra jártunk. Ezek a programok felkeltették érdeklődésemet a festészet iránt. 2006-tól kezdtem akvarellel, majd akrillal, ma pedig már leginkább olajjal dolgozom. Az első években csak kedvtelésből festegettem , később pedig festőművész ismerősöm, barátom tanácsára a kiállítás gondolatával is foglalkoztam

2009 júniusában volt az első nyilvános bemutatkozásom az iskola tanévzáróján, ami számomra külön öröm és megtiszteltetés volt. A következő megmérettetésre 2010 februárjában a szabadhegyi József Attila Művelődési Ház galériájában került sor. A tervek szerint 2011 tavaszán a győr- ménfőcsanaki Bezerédj kastély galériájában mutathatom be az újabb alkotásaimat.

Finta Zoltán

okl. gépészmérnök


Nagy Péter nyugalmazott igazgató

45 év a Jedlikben

Három generáció egy időben

nagy_peter_1nagy_peter_2Jedlikben 45 év

2011.12.31 napjáig 45 évet töltöm be, a Jedlikben, az addigi életem 70 évéből. Ennek a 45 évnek a megoszlása, 4 év tanuló, 5,5 év mérnök tanár, 30 év igazgató, 5,5 év óraadó tanár.

Három generáció együtt a Jedlikben

2007-től családunk három tagja jár (most a visszaemlékezés időpontjában) a Jedlikbe. Leányom Banáné Nagy Mónika nyugdíjba vonulásom után matematika fizika szakos tanárként került hozzánk. Egyik unokám, Bana Krisztián szintén abban az évben kezdte meg tanulmányait a Jedlikben, 2012-ben érettségizik. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy fiam Nagy Péter is a Jedlikben érettségizett.

Kezdés a Jedlikben

Életem egyik legfontosabb döntését hoztuk családunkban 1956-ban. Ekkor Szil község általános iskolájának 8 osztályos tanulója voltam. Beadtuk továbbtanulási jelentkezési lapomat a Győri Gépipari Technikumba. Nagyon komoly felvételi vizsgán túljutva, szeptemberben már boldogan viseltem a Technikum mindenkinek kötelező egyensapkáját. Akkor még nem gondoltam, hogy 10 év kivitelével a mai napig (2011.11.11) második otthonom lesz az iskola.

Kollégista lettem, ami egy életre meghatározó volt életemben. Igazi közösségi élet volt a Kálvária utcában. Szigorú szabályok között, de mégis szabadon éltünk. A tanulás szent volt számunkra, és tanárainknak is. Tudtuk, hogy a Gépipariban tanulás, nagy lehetőség, ezt ki kell használni. Csak szertettel és hálával gondolok vissza tanáraimra. Köszönet azért amit a szakmában és alapműveltségben kaptunk tőlük. Osztályunk háláját úgy is kifejezte tanárainknak, hogy szinte kezdettől, minden érettségi találkozóra minden tanárunkat meghívtunk. Sajnos ahogy múlnak az évek, egyre kevesebben vannak köztünk. Az ötven éves találkozón már csak Balog Béláné Mónika, Dr Kamarás Árpád, Farnady Ernő és Végh Kálmán.

Jedlikes Család

Számomra valóban a második családomat jelentette és a mai napig is jelenti a Jedlikes közösség. Ma az aktív (igaz csak óraadóként) tanárok között én vagyok az aki legrégebben koptatom a szeretett iskolán lépcsőit. A iskola ebben az évben (2011) ünnepelte Fennállásának a 110. évfordulóját Testvérem nem volt, de a kollégiumba kerülve azonnal lett vagy száz. Nagy hálával és szeretettel gondolok felsős iskolatársaimra, évfolyam társaimra, és kiemelten osztálytársaimra. A legjobb barátaim, ma is az osztálytársaim, akkor is ha többségével 5 évenként találkozom. Vagyunk hárman az osztályból, (Nehiba Ferenc, Orbán Attila) akik most már néhány éve mindegyikünk születésnapját és névnapját megünnepeljük.

Tíz év az iparban

Technikus végzettség megszerzése után, nagyon tudatosan sok más ifjú technikussal együtt én is a fizikai munkát választottam annak ellenére, hogy technikus munkahelyek is vártak bennünket. Lemez lakatos lettem Budapesten a Vörös Csillag traktorgyárban, majd átkértem magamat a hidraulika műhelybe. Ezeken a helyeken mélyítettem el azt a szakmai tudást amit a Jedlikben megszereztem. A technikus munkakör előtt nagyon hasznos volt a szakmai fizikai munka, de a későbbi mérnök-tanári munkában is jól tudtam kamatoztatni azt, amit jól felkészült szakmunkásoktól tanultam. Három és fél év után, amikor úgy éreztem, hogy megtanultam azt amit akkor megtanulhattam munkapad mellett, jelentkeztem technikus munkakörbe. Több lehetőség közül a szerszám és készülékszerkesztést választottam. Két évvel később feleségemmel Győrbe költöztünk. a Célgépgyárban helyezkedtem el ahol szintén szerkesztést választottam. A rajzolást a Jedlikben szerettem, de akkor úgy éreztem elég is volt egy életre. Ma úgy tekintek vissza erre a 6 éves szerkesztői életemre, mint életem egy másik szép tanulási szakaszára, amivel megalapoztam további szakmai utamat.

Újra a Jedlikben

A tíz éves érettségi találkozónk 1970-ben volt. Ez a találkozó megint egy sorsdöntő esemény volt életemben. Öröm volt találkozni tanárainkkal és osztálytársainkkal. Jó volt hallgatni osztálytársaink addigi életútját, magánélet és szakmai sikereket. A saját 5 éves életutam bemutatása végén a terveim között említettem, hogy szívesen kiprobálnám magamat a tanításban. Elsősorban esti tagozaton történő tanításra gondoltam. December közepén hívott fel osztályfőnököm, azzal, hogy a Jedlikben két tanári állást töltenek be majd január 1-től. Igaz az a tanári állás nem esti hanem nappali tagozaton lesz. Azért gondolt rám, mert a fő tantárgyak amit tanítani kell, az szakrajz, készülékszerkesztés, szerszámgépek. Az eddigi életutam, illetve az éppen megszerzett Műszaki Egyetemi végzettségem alapján alkalmasnak tartana az egyik állás betöltésére. Rövid családi gondolkodás után igen mondtam, 1971 január elsején már a Jedlik Gépipari Technikum tanára voltam.

Korszerűsítés az első perctől

A Jedlikbe érkezésem után fél évvel később vették fel szintén mérnöktanárnak Czéhmester Tibort aki Mezőgépből érkezett, majd egy évvel később Finta Zoltánt a Rábából. Mivel mindegyikünk rendelkezett 10 vagy hosszabb ipari gyakorlattal azonnal az ipari elvárásokhoz kezdtük igazítani az általunk tanított tantárgyak tananyagát. Másik kezdeményezésünk volt a tanítási órák hatékonyságának növelése, a szemléltetés javítása.

Példát említem az egyik kedvenc tantárgyamat, a szerszámgépeket. Az akkori tankönyv csak vonalas ábrákat tartalmazott. Azért, hogy ipari környezetet legalább egy kicsit behozzuk az iskolába, gyárakból prospektusokat kértünk, azokat lefotóztuk diára. A diákat bekereteztük, ezeket diavetítővel vetítettük ki órákon. Vagy amikor az írásvetítő megjelent azonnal bevontuk az oktatásba. Óravázlatokat fóliára írtuk, soronkénti vetítéssel és szembe állva az osztállyal, sokkal hatékonyabb lett az oktatás. Vásároltattunk hurokfilm vetítőket, a mozgóképek vetítésére. A korábbinál, több gyárlátogatást szerveztünk. Nyári termelési gyakorlatoknál, mi mérnök-tanárok is ott voltunk a tanulók között. Segítettük a hatékony és hasznos ipari gyakorlatot.

Új lehetőség igazgatóvá kinevezésem után

Életem egy másik nevezetes dátuma volt, 1976 szeptember 1, igazgatói kinevezésem. Nehéz helyzetben akkor a szakképzés. A technikus képzést nappali tagozaton teljes társadalmi tiltakozás ellenére megszüntették. Azonos tananyag mellett a diákjaink, középfokú végzettséget kaptak. Aztán ez sem tartott sokáig, mert át kellett térni a szakmunkáscélú képzésre. Lakatos vagy esztergályos végzettséghez társult az érettségi a negyedik év végén. A képzés az idő rövidsége (4 év) miatt, kevés idő jutott a szakma megtanulására. Az érettségi tantárgyakra a korábbinál is kevesebb idő jutott. Az iskolánk iránti érdeklődés csökkent, sokszor az osztályokat sem tudtuk feltölteni diákokkal. Sok gyengébb tanulmányi eredményű tanuló került hozzánk. Egyre többen voltak, akik az érettségi követelményeknek nem tudtak megfelelni, vagy el sem tudtak jutni addig.

Ebből a számunkra egyre rosszabbodó helyzetből kellett kitörni. Több éves munkával, nagy tanári és szülői összefogással sikerült felfelé elmozdulni. Sikerült elfogadtatni, hogy ha előbbre akarunk lépni, akkor a tanulási-tanítási folyamat javításával kell elindulni. A jobb tanulmányi eredményűeknek a továbbtanulást tűztük ki célul és ez eredményezte, hogy egyre többen jutottak be a felsőoktatásba. A gyengébb tanulmányi eredményűeknek a végzettség megszerzését tűztük ki célul. Diákjaink egyre sikeresebbek voltak, egyre kevesebben buktak.

Az 1985-ös Oktatási Törvény életbe lépésével új lehetőségeket kaptunk. Az addigi nagyon merev tanterv és utasításos rendszert oldották, és lehetőséget kaptunk önálló kezdeményezésekre. Ekkor biztosítottuk a heti órakertben minden évfolyamon heti 2 órát a tanulóknak, amelyben választott tantárgyat (bizonyos kötöttségekkel) tanulhattak. Azok, akik tovább akartak tanulni a felsőoktatásban, a felvételi tantárgyakat növelték meg 2 órával. Sokan választották négy éven át például a matematikát vagy a szabad nyelvválasztás után az idegen nyelvet. Ez a 8 óra többlet sokkal eredményessé tette a felvételi vizsgákat. Akik érettségi után dolgozni akartak azok gyakorlati óráikat növelték meg, ezzel jobban felkészültek az adott szakmára.

Többek között ezek az intézkedések indították el az iskolánk új felemelkedését.

A fejlődés másik tényezője volt a számítástechnika gyors bevezetése az oktatásunkba.

Világbanki programok szerepe a fejlődésben

Az első Világbanki pályázatot 1991-ben írtuk meg és nagy örömünkre nyertünk. Gépész és informatika majd elektronika és gazdasági szakmacsoport munkájába kapcsolódtunk be. Ez a következő években 100 millió értékű eszköz beszerzését jelentette, ami óriási fejlesztés volt. Az eszközök a legkorszerűbb technikai eszközökből álltak, informatika, automatika, CNC technika. A második Világbanki programban 2000-ig, újabb 100 millió értékű eszközt kaptunk. Az eszközökön kívül további nagy eredménye volt a programnak, hogy sok tanár mehetett külföldre, tanulmányútra. Ez könnyítette meg a további fejlesztéseket, hiszen az irányokat láttuk Dániában, Hollandiában, Írországban. A legnagyobb értéknek látszott az a tananyagfejlesztés, amit megtanultunk a képzéseken. Az sajnos már nem tetszett, hogy a szakmacsoportban fejlesztett nagyszerű anyagok nem hasznosultak.

Egy biztos, a Világbanki program az iskola eddigi történetének legnagyobb fejlesztését hozta.

A fejlődés legfőbb biztosítéka a pedagógusok és a kisegítő dolgozók

Nem jutott volna az iskola hetvenes évek mélypontja után a 80-as 90-es évekre a szakképző iskolák élvonalába, ha nem lettek volna kiváló dolgozóink. Pedagógusaink fogékonyak voltak az újra, ami előbbre vitte az oktatást. A vezetésnek a feltételeket kellett megteremteni, a többit a kollégák már önállóan megoldották. Megszereztük az új korszerű eszközöket, a kollégák nagyon gyorsan megtanulták az alkalmazást, és kezdődött is az oktatás. Az új eszközökhöz a csoportbontásokhoz sokat, szinte folyamatosan kellett az épületeket alakítani. Ezeknek az alakításoknak legnagyobb részét saját szakmunkásainkkal végeztük el. Hihetetlen az a fejlesztés, amit 2006-ig, igazgatásom végéig elvégeztünk. Most még őrzöm azt a több ezer oldalas saját jegyzetet, amit a 30 év alatt írtam. Fantasztikus munkatársaim voltak.

A sikerhez kellettek a szülők és a tanulók

Amikor a Jedlikbe kerültem tanulónak akkor nagyon keresett volt a Jedlik és a tanulók is jó képességűek voltak. Amikor visszakerültem a Jedlikbe az iskola még az élvonalban volt, öröm volt az iskolában tanítani. A szakképzési célú képzés idején, nagy erőfeszítésekkel, összefogva a diákokkal és szülőkkel is megálltuk a helyünket. A fejlesztéseknél nagyon jól tudtuk mozgósítani a szülőket és tanulókat.

Záró gondolatok

A gyerekkoromat 14 éves koromig, az iparban töltött 10 évet kivéve a Jedlikben töltöttem.

A leírt néhány gondolat, csak töredéke annak, amit írni tudnék egy hosszabb visszaemlékezésben. Most nem ez volt a feladat.

Az ISKOLÁM mindig is a munkámban a legfontosabb volt. De nem voltam ezzel egyedül. Tettük a dolgunkat a tanulókért a szülőkért, vezetőként pedig a kollégákért.

Köszönet mindenkinek, aki segítette munkámat, családomnak, munkatársaimnak, városi, megyei, minisztériumi vezetőimnek.

Győr, 2011.12.13

Nagy Péter


Szücs Gábor

Önéletrajz


szucs_gaborSzücs Gábornak hívnak. Abdán születtem 1950-ben. Általános iskolai tanulmányaimat is itt végeztem. Középiskolába Győrbe a Bercsényi Miklós Szakközépiskolába jártam, ahol géplakatos szakmát szereztem. Érettségi után a győri Vízmű-és Fürdő Vállalatnál helyezkedtem el a szakmámban. 1974-ben felvételiztem a Bánki Donát Műszaki Főiskola győri kihelyezett szakára, ahol 1978-ban végeztem általános gépész üzemmérnökként.

Ebben az évben munkahelyet váltottam, a győri ÁFÉSZ-nál lettem műszaki vezető. 1972-ben megnősültem, 1973-ban lányunk, majd 1978-ban fiunk született. 1985-ig Győrben laktunk, majd építkeztünk Abdán, ahol azóta is élünk. 1986-ban új munkahelyre mentem dolgozni, a győri 400-as sz. Szakmunkásképző és Szakközépiskolába szakoktatónak.

1989-ben volt egy pályázat műszaki tanár munkakörbe a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskolában, amit megpályáztam, elnyertem és itt dolgoztam 2010-ig, nyugállományba vonulásomig. A 21 év alatt tanítottam fémipari alapokat, szerelést, mérést, technológiát, hegesztést, gépészetet, minőségbiztosítást, hidraulikát, karbantartást, CNC alapokat. 1995-ben elvégeztem a műszaki tanári szakot a Bánki Donát Műszaki Főiskolán.

A 21 év alatt három munkaközösségnek voltam a vezetője. Ezek a munkaközösségek a következők voltak: 1990-től 1995-ig a kézi forgácsoló, 2002-től 2005-ig a mérés, irányítástechnika, 2009-től a 2010. évi nyugdíjba vonulásomig a korszerű forgácsolás munkaközösség.

Részese voltam a hidraulika tantárgy iskolánkban történő bevezetésének, labor kialakításának, fejlesztésének, amihez egy pályázat útján 20 millió forintot nyertünk. 2007-ben megkaptam a tanácsosi címet, amit nyugdíjazásomkor vontak vissza. Ekkor megkaptam a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

Jelenleg nyugdíjas óraadóként tevékenykedem.

Szücs Gábornak


Viszló László

Mottó: „aki húsz évesen nem forradalmár, nincs igazán szíve, de aki negyven évesen is az, annak nem elég az esze”

Nevem: Viszló László

Születtem: Csornán, 1938.07.21,

Apám: Viszló Imre föld. kut. fúrómester

Anyám: Pethő Jolán

Testvéreim: Erzsébet (1939-1942), Tibor (1948- )

Főiskolai oklevél: 1970 (filozófiai ea)

Egyetemi oklevél: 1978. (történelem-népművelés)

Feleségeim:

- Béki Gizella matematika-fizika szakos ált. isk. tanár

- Dr. Kocsis Zsuzsa a fizika tudományok kandidátusa, egyetemi docens

Gyermekeim: László 44 éves, vállalkozó, István 43 éves magánénekes (Nemzeti Kórus MÜPÁ), Péter 36 éves mérnök informatikus

Unokáim: heten vannak (két egyetemi hallgató, egy középiskolás, egy általános iskolás és három óvodás)

Kisgyermekként Egyházaskeszőn nevelődtem, nem éppen ingerszegény környezetben. Elvesztettem nagyszülőmet és a kishúgomat. Apámat katonának vitték. A pápai reptér közelsége és a németek rábai védvonala községünket hadszíntérré tette. Közvetlen közelről éltem át a bombázásokat. Láttam égő repülőket lezuhanni, néger ejtőernyősöket, menekülő német katonákat. Többször voltam közvetlen életveszélyben. Haltak meg mellettem. Láttam a nagybátyámat növendék állat mellett ekét vontatni földosztás után. Megtapasztaltam a beszolgáltatást, a padlássöprést, a kenyérért való sorban állást. Az alsó négy osztályt osztatlan iskolában végeztem. Szüleim aztán Pápára járattak. 4 évig marhavagonban utaztam, aztán kollégista lettem a középiskolás időszak alatt. Közgazdasági Technikumot végeztem. Kiváló tanáraim voltak. Példájuk nyomán korán elhatároztam, hogy tanár leszek.

a diákévek alatt minden évben kapáltam, kézzel arattam, cséplőgép mellett dolgoztam, míg újra nem kezdődött az iskola. 1957-ben megkezdtem tanulmányaimat a debreceni KLTE-en, de két hónap múlva mégis munkát kellett vállalnom. Tanácstitkárként (jegyző) helyezkedtem el, amihez volt képesítésem, mivel apám – a három évi szibériai megpróbáltatás után több műtéten esett át és a család átmenetileg kereső nélkül maradt. Szerencsére két év alatt teljesen felépült, akkor pedig nekem kellett a kötelező katonai szolgálatot megkezdenem. Kiváló katona lettem és 20 évesen fölvettek az MSZMP-be. Mivel nem kívántam főállású katona lenni, hanem a tanári pálya felé orientálódtam, parancsnokaim elintézték, hogy Zircen gyermek és ifjúsági vezető legyek.

Hét év után aztán a nagyközségben választott politikai vezető lettem öt éven át. Párt komisszár mégsem lett belőlem, mert nem kocsmáztam, nem léptem be a munkásőrségbe, a vadásztársaságba, nem fogadtam el – egyedül csak én – a balatoni szőlős telket.

Helyette, mert már négy éve albérletben laktunk a feleségem révén pedagógus kölcsönből építettem családi házat, tanultunk, gyermekeket neveltünk. Segítettem új üzemek létesítését (ülőbútorüzem, burgonya feldolgozó) új áruházat is építettünk. A gazdasági vezetők nyugdíjazásakor fiatal, képzett vezetőkről gondoskodtunk. (KTSz, Mezőgép, Komm?? Szolgáltató.) képtárt alapítottunk, létrehoztuk a vidék első természettudományos szakmúzeumát, gimnáziumunknak III. Béla király nevet adtunk, mivel ő alapította Zircet. Nem nézték jó szemel ezt Veszprémben, de amikor nem engedtük iskola igazgatónak kinevezni a megyei első titkár alkoholista referensét, azonnali hatállyal fölmentettek állásomból. Én megföllebbeztem a Központi Ellenőrző Bizottságnál. De semmit sem tettek. A házamat megvette az egyesített TSZ, főagronómusi lakásunknak. A hitelt visszafizettem, a maradék pénzből pedig Győrben vettem szabadkeretes OTP lakást. Ma is ebben lakom.

36 éves koromtól a politikából távol tartom magam. Mikor lehetett – még rendszerváltás előtt – írásban kiléptem a pártból.

Tizenöt évet a közművelődés különböző szintjein dolgoztam, majd tizenhét éven át pedagógusként.

1996-ban megújítattam tanári diplomámat. Lehetőséget kaptam, hogy nyugdíjba lépés után még nyolc évig dolgozzam a Jedlik Ányos Középiskolában. Oszályfőnökként feldolgoztunk különböző etikai témákat és mint multiplikátor ezt bemutattuk a városban más középiskolai osztályfőnök számára is az iskolai könyvtárban. (Pl. a 7 főbűn értelmezése).

Tanítványaim közül sokan váltak színházértőkké, lettek rendszeres tárlatlátogatók. Könyvtári kapcsolataim révén több ezer szépirodalmi művel sikerült gyarapítanom a kollégiumi könyvtárat. Történelemből 4,5-es átlagot szoktak elértni diákjaim. Részt vettünk területi történelmi versenyeken is. Sokakkal tartom a személyes kapcsolatot ma is.

Győr, 2011.12.05.

Viszló László

„…tudom életművem hogy lecseng és oldalogva takarodni kell,
csak épp csepp kíméletért esengek: ne elevenen hantoljatok el!...”



Szerencse László

53 év a Jedlikben

Szerencse László Magam is elcsodálkoztam azon, hogy milyen sok időt töltöttem az iskolában. Szerencse László

Gyermekkor:

Édesapám 1946 óta karbantartó asztalosként dolgozott az iskolában. Itt kaptunk szolgálati lakást is. Így hétéves koromtól láthattam az iskola fejlődését, közvetlenül a II. világháború után. A jelenlegi műszaki tanári és a felette lévő emelet bombatalálatot kapott. Az újjáépítés során a Nagy Jenő utca felől egy emelettel bővítették az épületet. Sokat tartózkodtam az iskolában. Műhelyfoglalkozások alatt gyakran bementem a forgácsoló és a textil gépek közé.

A kollégiumot is az iskolában helyezték el. A hálószoba a jelenlegi könyvtár helyén, a tanulószobák a tantermekben, a konyha és az ebédlő az alagsorban volt.

A lakásunkat az Árpád út és a Nagy Jenő utca sarkán alakították ki, ami jelenleg mérőszoba. Az 50-es évek elején az épületben csak nálunk volt rádió. Itt hallgattuk együtt a tanárokkal az angol-magyar 6:3-as meccset.

Ifjúkor:

Az általános iskolát a szomszédos „Nagy Jenő”-ben végeztem el, majd a tanulmányaimat a Jedlikben folytattam. Előnye és hátránya is volt annak, hogy az épületben laktam. Osztályfőnökeim Váradi Lajos művésztanár, majd Jancsovics Antal tanár urak voltak.

1957-ben érettségiztem. Gépésztechnikusi végzettséget kaptam. Én is, mint az osztálytársaim nagy része a Vagongyárban helyezkedtem el. Mivel az ETO-ban tornásztam, kiemelt munkahelyet kaptam, ahol sokat lehetett tanulni és viszonylag magas volt a fizetésem.

Olyan brigádba kerültem, ahol a vasúti tolatómozdonyok sebességváltóját szereltük össze. Itt, az iskolában tanult gépelemekkel gyakorlatban is megismerkedhettem. Egy évi fizikai munka után a gyáregység üzem technikusa lettem.

Felnőttkor:

A vállalati dolgozók pályázhattak társadalmi ösztöndíjra. Sikeres felvételi után a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán folytattam a tanulmányaimat, ahol vagongyári ösztöndíjat kaptam. Ez 5 évig a gyárhoz kötött. Művezetőként, üzemmérnökként és gyártástervezőként dolgoztam.

1964-ben nősültem, Csaba fiam 1965-ben született. Mivel nem kaptunk lakást, két évig szüleimmel együtt az iskolában laktunk. 1965-től munka mellett esti és levelező tagozaton tanítottam. 1971-ben Szilágyi Ferenc igazgató úr nevelőtanárnak vett fel a kollégiumba. Zsúfolt volt a beosztásom, mert heti 42 óra ügyelet, 10-12 óra tanítás túlórában, az iskolában, heti 2 nap éjszakai bent alvás, havonta egy alkalommal vasárnapi ügyelet.

Szombaton is volt tanítás. Később jelentősen csökkent a kötelező óraszám.

1973-ban én lettem a kollégium igazgatója. Nagy Péter kollégámmal elvégeztük a mérnöktanári szakot a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Munkámat megkönnyítette, hogy sikerült olyan kollégiumi nevelőket választani, akik szerették a gyerekeket. A kollégium többször költözött, /Kálvária út, Adamé L. út, Káptalan domb, Szabolcska út/ jelenleg a külső Baross úton működik.

Nevelőkkel együtt hitvallásunknak tartottuk a következőket:

  • Szülőkkel közvetlen kapcsolattartás személyesen, telefonon. Fő célja a nevelési problémák megelőzése.
  • Napi kapcsolat az iskolával. Megkönnyítette a munkánkat, hogy mi is tanítottunk délelőttönként az iskolában. Találkozhattunk az osztályfőnökökkel és a gyerekeket tanító tanárokkal. A tanulmányi problémákat megbeszélhettük.
  • Közvetlen kapcsolat a tanulókkal. Mivel csak hétvégén mehettek haza a gyerekek, néhány dologban igyekeztünk a szülőket pótolni.

Az iskolavezetés bízott bennünk, teljes önállóságot adott munkánkhoz. Az évek során több elismerést kaptunk.

2001-ben elégedett és boldog emberként mentem nyugdíjba. Jelenleg unokám, András az iskola tanulója.

Aktív munkám befejezése után Töltéstavára költöztünk. Nyugdíjas napjainkat kertészkedéssel töltjük feleségemmel.

Az iskolai nyugdíjas klub tagjai vagyunk. Az iskolavezetés nem feledkezett meg a nyugdíjasairól. Rendszeresen meghívnak bennünket rendezvényekre, kirándulásokra. Minden nyugdíjas nevében ezt hálásan köszönjük.

Győr, 2012. június Szerencse László


A Jedlik Ányos Ipari Szakközépiskolában eltöltött 35 évem (1971-2006) főbb mozzanatai

Nevem: Orbán Attila

Születési évem: 1941.11.06

Végzettségeim: gépész technikus, üzemmérnök, műszaki tanár, munkavédelmi technikus

1956-1960-ig voltam az iskola tanulója, későbbi igazgatóm Nagy Péter osztálytársa

1960-0965-ig a Magyar Vagon és Gépgyárban technológusként, 1966-1970-ig a Szerszámipari Művek Célgépgyárában Szerkesztésben dolgoztam.

1971. augusztus 15-én pályázat útján kerültem vissza volt iskolámba, technikustanárnak. Akkori igazgatóm Szilágyi Ferenc volt. Kezdetben a lakatos alapgyakorlatok és a hegesztés oktatás volt a feladatom. Jámbor Sándor műhelyfőnököm megbízott a hegesztőműhely korszerűsítésével. Még ma is azok az ív és lánghegesztő asztalok vannak a tanműhelyben, amelyeket akkor készítettem. Az iskola új épületszárnyának megépülésekor a két tömböt összekötő folyosó létrehozásában tevékenyen kivettem részem (bontás, „I” gerendák átvágása stb.). Szakmunkások akkor még nem voltak. Az iskola szerény anyagi támogatása miatt, amit lehetett házon belül kellett megoldani, fejleszteni. Így az iskola 75 éves jubileumára, Szakmai Tanulmányi Versenyre ajándéktárgyakat készítettem a barkács kör segítségével vendégeink részére. Az épület földszinti folyosóját díszítő Sima Bandi keze munkájához illő kovácsoltvas csillárokat készítettem, amelyek a főbejárat és a folyosón láthatók. A szaktermek fejlesztéséből kivettem részem. Írásvetítő állványok, a volt konditerem ablakvédő rácsai, alagsori öltözők kialakításában, tanulói fogasok, a szaktermekbe virágtartók, szemléltető eszközök készítésével. Gyári kapcsolataim révén az első zománctáblákat hoztam iskolánkba, amin még ma is dolgoznak fiatal kollégáim.

Harmincnégy évig voltam az iskola munkavédelmi vezetője. E tekintetben csak az igazgatómnak voltam alárendelve. Ez idő alatt az iskolában elmarasztaló baleset nem történt. Egyetlen esetben a kémia szertárban kísérletezés közben a tanárnő köpenye lángra kapott, amit a tanulók fékeztek meg oly módon, hogy a tanárnőről az égő ruházatot nagy szakértelemmel eltávolították. Mint mindenben a baleset megelőzésben is sorba jöttek a szigorító intézkedések. Nagy Péter igazgatóm megbízott az iskola és kollégium munkavédelmi kockázatelemzésének elkészítésével, amely a mai napig is érvényben van. Minden tanulmányi év megkezdésekor feladatom volt a tűz és kivonulási riadópróba megszervezése. Ellenőrizvén, hogy mennyi idő alatt tudják elhagyni az épületet a tanulók és dolgozók szükség esetén. Ezenkívül munkavédelmi bejárást csináltunk, amelyen részt vett az igazgató, műhelyfőnök, iskolaorvos és jómagam. Célja volt, hogy a tanév megkezdésének munkavédelmi feltételei biztosítottak-e. A készült jegyzőkönyvet elküldtem a Munkavédelmi Felügyeletre és az Oktatási Osztályra. Ennek kapcsán majd egy évtizedig, mindig jeleztem, hogy iskolánk tetőszerkezete nem felel meg a biztonságos követelményeknek (viharos időben cserepek zuhantak le). Kértem a felettes hatóságot, hogy a tetőcseréhez biztosítsa az anyagi fedezetet, mert saját erőből ezt meg oldani nem tudjuk, és vállalni a következményeket esetleg tragédiát sem. Az ismételt kérés végre meghallgatásra talált. Megtörtént a tetőcsere és helyhiány miatt a tetőtér beépítése is, ami a nyelvi termeknek ad otthont jelenleg.

A 35 év alatt számtalan változást éltem meg. A tanmeneteket, óravázlatokat folyamatosan újítani, módosítani kellett. Az utolsó tíz évemet a korszerű technika az automatizálás, ennek keretén belül a pneumatika tantárgy oktatásával töltöttem. Számos Országos Tanulmányi Versenyre készítettem fel tanulóimat.

A több mint harminc hasonló szakképzésű iskola közül az első tíz között foglaltuk el helyünket minden alkalommal. Mivel gyerekcentrikus voltam, a nevelés-oktatás volt pályafutásom fő célja.

Úgy érzem, az iskoláért a tanulókért végzett odaadó munkámmal hozzájárultam a fiatal kollégák jelenlegi jó munkakörülményeinek biztosításához. Végleg nyugdíjba mentem 2006-ban. Természetesen a hasonló korú kollégák is mindent megtettek ennek érdekében.

Mindenkivel a jó kapcsolatokra törekedtem. Két igazgatóm volt (mint már említettem) Szilágyi Ferenc (1971-1975-ig) és Nagy Péter 1976-2006-ig, aki 30 éves szolgálat után címzetes igazgatóként ment nyugdíjba. Két műhelyfőnököm volt, Czéhmester Tibor és Dr. Ujvári Miklós.

A mai napig is emelt fővel megyek be iskolámba, és jó érzéssel tölt el, hogy szeretettel fogadnak. Amíg egészségem engedi a nyugdíjasokat hívó megmozdulásokon mindig részt veszek.

Köszönet az iskolavezetésnek személy szerint Domonkos László igazgatónak a gondoskodásért. Jó egészséget és további sikereket kívánok minden dolgozónak és diáknak.

Ne felejtsék el, a Jedlik név kötelez.

2012.06.18.

Tisztelettel: Orbán Attila


Kóbor Jószef

……„JEDLIK”-ből a „JEDLIK”-be………..

Kóbor JózsefTisztelt Olvasóm! A fenti címmel nem „helyben járás”-t, hanem a ”helyben maradás”-t kívánom érzékeltetni.

Honlapunk ezen részén olyan Kollégáim írásaihoz társulok, akikkel együtt alakítottuk szeretett iskolánk történelmét.

Kóbor József mérnöktanár vagyok.

1961-ben lettem a „Jedlik Ányos Gépipari Technikum” diákja és maradtam örökös „jedlikes”. Az aktív tanári munkát 2007-ben a „Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium” egyik nyugdíjas tanáraként fejeztem be.

A két évszám és a név- változás között sok minden történt.

1965 nyarán nagy örömmel olvastam a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem értesítését: szeptembertől ott tanulhatok! A technikusi oklevél birtokában előtte esztergályosnak jelentkeztem a győri Célgépgyárba, ahol Hegedüs Tibor egykori általános iskolai osztálytársamtól, mint gyakorlott esztergályostól nagyon sok segítséget kaptam.

1970-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem szerszámgépész – az utóbbi időkben géptervező – szakján végeztem. Az akkori idők automatizálási ismereteit már tanultuk, ezek később is érdekeltek.

Féléves katonaság után a Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár Gépfejlesztési Osztályán szerkesztőként, majd a Gépipari és Finommechanikai Vállalatnál tervezőként dolgoztam. Itt munkatársak voltunk Neiger Róberttel, akivel iskolámban évek múltán kollégák lettünk. Mindkét cég a viszonylag kis méretű volt, így tervezés és a gyártás szorosan kapcsolódott. Az idősebb szakiktól szakmai fortélyokat leshettem el és a sokirányú mérnöki munkák során széleskörű ismereteket szereztem, amelyeket oktatói tevékenységemben használhattam.

1976-ban kerültem a „Jedlik”-be, ahol Nagy Péter újonnan kinevezett igazgatónktól a „Szerszámgépek” tantárgy tanítását átvehettem. Komoly „kihívás” volt, mert a tantárgyi ismereteken túl példaértékű nevelési, oktatási és szemléltetési módszerek folytonosságát is elvárták elismert műszaki Kollégáim, akik közül néhányuk tanárom is volt. Munkámat megkönnyítette az elméleti és gyakorlati műszaki közösség segítőkészsége.

Néhány év múlva oktathattam a Budapesti Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola győri kihelyezett tagozatán és a felnőttképző esti tagozaton is. Változatos módszereket kellett alkalmazni, mert a felnőttek nagyon tudtak kérdezni!

1980-ban mérnöktanári képesítést szereztem a Budapesti Műszaki Egyetemen. Elvárás is volt és a pedagógia elmélete sok tapasztalatomat megerősítette vagy éppen elgondolkoztatott.

Gyerekkorom egyik hobbyja fotózás volt. A megyei szinten is elismert iskolai fotókörünkben a laborálás furfangjaival és a színes diafilmhívás technikájával ismerkedtem meg. Finta Zoltán barátommal és lelkes tagjainkkal – közülük ma már kollégám Ponty Viktor és Szabó Zoltán – a szakmai diaképek százait készítettük.

Iskolánk – élén az iskolavezetéssel - országosan ismert volt innovatív gondolkodásmódjáról. Aktív résztvevői voltunk és lehettem a szakmunkáscélú szakközépiskolai, a nagy előrelépést jelentő gépszerkesztő és a gépipari-számítástechnikai szakok elméleti tananyagterveinek kidolgozásában. Az utóbbi szak lehetőséget adott a korszerű irányítástechnikai modulok bevezetésének. Nagyszerű labor- és eszközfejlesztéseket valósíthattunk meg, amelyek közül az elektropneumatika és a PLC technika oktatásában volt szerepem.

Minden iskola „jó” hírnevének megszerzésében diákjainak tudása és eredményeik az egyik építőelem. A tanulmányi versenyekre régebben és ma is a tantestület úgy motiválja és készíti tanulóinkat, hogy országos elismertséget szereznek az intézménynek. A versenyek szervező és felkészítő munkáit végezve szakmailag és emberileg olyan nagyszerű tanulókat ismerhettem meg, akik napjainkban szakterületükön sikeresek. A versenyek izgalma és különösen az eredményhirdetések hangulata – ahol az első helyezések elérése éveken keresztül „jedlikes” sajátosság volt – az egykori versenyzők életének is fényes napjai közé számítanak.

2002-ben lehetőség adódott a külföldi szakmai kapcsolatok kialakítására. A sindelfingeni Gottlieb-Daimler Fachschule egyik partnereként kezdetben az automatika , majd a Catia grafikus tervezőprogrammal a projektmunkákat irányítottam. A szervező tevékenységeket magára vállaló Pesztenlehrer Zsolt barátommal az évek során közel 40 tanulóval letettük névjegyjegyünket Németországban is.

2000-től a Széchenyi István Főiskolán, ma már Egyetemen minden félévben óraadóként különböző gépészeti jellegű tantárgyat oktatok. Örömmel tapasztalom, hogy egykori diákjaink többsége jó alapokkal érkezve tisztes eredménnyel végez és munkahelyeiken elismert szakemberek.

10 éven keresztül szakszervezeti titkár voltam. A „hivatalos” tevékenységeken túl bizalmi társaimmal emlékezetes dolgozói kirándulásokat és hangulatos farsangi összejöveteleket szerveztünk. Nem leértékelve más közösségek farsangi műsorát, emlékezetes volt Horváth Feri – azaz „Öcsi bácsi” - vezetésével a „műszakiak” több (=három) lábon menetelése………..felismertük napjaink szükségét?!

Minden évben osztályfőnök voltam, mert a tanulókkal a személyes kapcsolatokat rendkívűl fontosnak tartom ma is. A tíz végzett osztályom tanulóival , majd a szintén nálunk tanuló gyerekeikkel sokirányú a kapcsolatom, öröm velük találkozni.

Rajtam kívűl több egykori tanítványomban is „jedlikes szív” dobog, akik ma már az iskola tanárai: Káldyné Nagy Viktória, Bólya Gábor, Kalmár Péter, Módos Gábor, Ponty Viktor, Szabó Zoltán, Tihanyi György, Vincze Flórián.

Oktató és nevelő munkámért több elismerést és kitüntetést kaptam. Nyugdíjba vonuláskor „JEDLIK” emlékgyűrű „aranyozta” be aktív tevékenységem.

Visszaemlékezésemben csak főbb tevékenységeket vettem sorra. Ahogy az elején írtam, sok minden történt 1976 – 2007 között!

Családom – feleségem és három lányom – megértő volt az időnkénti „hosszú napok” idején, tudták a munkám egyben a hobbym is.

Az „ISKOLA”-tól lélekben soha nem fogok elszakadni, az esetleges óraadási lehetőségek más jellegű kapcsolatot jelentenek. Büszkén vallom magam egy nagyszerű közösség tagjának!

Befejezésül egy többször igazolt tapasztalásom:

„…a környezetünkben élők többsége volt, ma vagy a jövőben lesz JEDLIK-es”

2013. június Kóbor József

Hírek, információk

GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS

2017.05.24

Tisztelt Jelentkező!

Bővebben...

Érettségi utáni képzések (nappali tagoza…

2017.02.23

A Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma...

Bővebben...

 

moodle
Jedlik Oktatási Portál

Következő események

A 2017-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2021-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,
2022-BAN SZAKMAI VÉGZETTSÉGET SZEREZNEK

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2017. november 22. Szerda
Cecília
A Nap kel 07:06-kor,
nyugszik 16:08-kor.
Holnap
Kelemen, Klementina
napja lesz.

A 2017/2018-OS TANÉVBEN
A GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
INTÉZMÉNYEIBEN
INDÍTANI KÍVÁNT
INGYENES 
FELNŐTTOKTATÁSI
SZAKKÉPZÉSEK

Letöltés (.xlxs) -->

 

Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. és II.
képzésre a 2017/2018. tanévben

Bővebben-->

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.