Nyílt napok:

2017. november 14. (kedd) 15:00 óra

2017. november 16. (csütörtök) 15:00 óra

Gazdag programmal, az iskola bemutatásával várunk minden érdeklődőt!

A+ A A-

Rólunk írták

kisalfold

Egyetemi kutatólaboratórium középiskolás szemmel

Rimányi Zita
2010.04.09. 12:57

A Jedlikbe járó középiskolások másfél hónapon keresztül ismerkedhettek a Széchenyi egyetem kutatólaboratóriumának munkájával berendezéseivel. Például a fémfelületet akár ezerszeres nagyításban megmutató mikroszkóppal.

A gyakorlatias tapasztalatokat nyújtó program hozzájárul a műszaki érdeklődésű diákok pályaorientációjához.

A Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolában 1997-ben létrehozott Generátor Alapítvány tevékenységének célja, hogy ösztönözze és támogassa a győri középiskolások műszaki irányú tehetséggondozását. Az alapítvány szervezésében, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Mecenatúra Programjának támogatásával hatvan felsőbb évfolyamos, tehetséges, műszaki érdeklődésű jedlikes diák az elmúlt időszakban a Széchenyi István Egyetemen működő Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontban folyó innovációs munkával, a kutatási módszerekkel, annak eszközeivel, eredményeivel ismerkedett.

A tapasztalatokról most számolnak be a projektzáró rendezvényen a diákok szószólói, az alapítvány, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és a győri egyetem vezetői, oktatói. A helyszín a Jedlik középiskola.

Dr. Kardos Károly, az egyetem rektorhelyettese lapunknak a rendezvény előtt nyilatkozott. Hangsúlyozta: fontos a műszaki életutak, a kutatómunka felé orientálni a felsőfokú pályaválasztás előtt lévő diákokat. Hozzátette: ehhez a legkorszerűbb technikát képviselő eszközöket biztosította a felsőfokú képzést folytató intézmény.

Domonkos László, a Jedlik igazgatója, az alapítvány társelnöke sikeresnek nevezte az együttműködést. Szavait igazolják a diákok beszámolói. Varga Tamás (12/E osztály) és Polgár László (12/D osztály) az új ismeretek, a műszaki pálya és életút motiváló szerepéről beszél. A legérdekesebb laborélményeiket már korábban megosztották társaikkal.

– Az ötlettől a megvalósulásig program interaktív, négy csoportban, csoportonként tizenöt diákkal végzett tevékenység volt – mondta el érdeklődésünkre Pék Dezső, a győri egyetem anyagismereti és járműgyártási tanszékének tudományos főmunkatársa. Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens a laboratóriumi munka során megismert eszközök, így az elektromikroszkóp, a spektrométer, a mérőgép használatát, az eljárásokat, mint az érdeklődést motiváló újdonságokat ajánlja a további tanulmányok megalapozójaként a középiskolásoknak.

 

Hírek, információk

GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS

2017.05.24

Tisztelt Jelentkező!

Bővebben...

Érettségi utáni képzések (nappali tagoza…

2017.02.23

A Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma...

Bővebben...

 

moodle
Jedlik Oktatási Portál

Következő események

A 2017-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2021-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,
2022-BAN SZAKMAI VÉGZETTSÉGET SZEREZNEK

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2017. november 18. Szombat
Jenő
A Nap kel 07:00-kor,
nyugszik 16:11-kor.
Holnap
Erzsébet, Zsóka, Liza
napja lesz.

A 2017/2018-OS TANÉVBEN
A GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
INTÉZMÉNYEIBEN
INDÍTANI KÍVÁNT
INGYENES 
FELNŐTTOKTATÁSI
SZAKKÉPZÉSEK

Letöltés (.xlxs) -->

 

Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. és II.
képzésre a 2017/2018. tanévben

Bővebben-->

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.