Czéhmester Tibor

Visszaemlékezés

Tanulmányaimat 1949 szeptemberében kezdtem meg az iskolában, kollégistaként. A kollégium akkor az elsőéves diákok részére az iskola területén volt, a jelenleg könyvtárként működő helyiségben. A terem hetven tanuló hálóhelyeként szolgált, a tanórákra való felkészülésre a tantermek álltak rendelkezésünkre. A tanórákon kívüli tanulást általában Pálinkás László tanár úr felügyelte.

Tisztálkodási lehetőségként négy fali mosdó állt rendelkezésünkre. Takarót, párnát, ágyneműt nem kaptunk, azt mindenki otthonról hozott magának. A napi étkezést az épület alagsorában elhelyezkedő saját konyha biztosította számunkra.

Az osztályszámok növekedése miatt (egyszerre három párhuzamos osztály indult), a kollégiumi elhelyezés nem volt már iskolán belül megoldható, így voltam kollégista a Tanítók Házában, és a Kálvária úton egykor működött kollégiumépületben is.

A mai diákok számára már szinte elképzelhetetlen az a szigorú házirend, amely szerint akkor diákként élnünk kellett.

A reggeli – 6⁰⁰ órás – ébresztőt követően 6^30-7⁰⁰ óra között reggeli tanulási idő, majd reggeli 7³⁰-ig. Ezt követően zárt, rendezett sorokban kellett átvonulni az iskolába vagy a Baross hídon, vagy az egykori úgynevezett repülőhídon.

Az iskolai foglalkozások után az ebédet az iskolában kaptunk, ezután vonultunk vissza a kollégiumba ~15³⁰-ig. A megérkezést követően kötelező tanulási idő volt 18³⁰-ig, majd rövid szabadidő és vacsora 19³⁰-ig. A vacsorát követően fél kilencig újból tanulás, majd az esti tisztálkodást követően 21 órakor takarodó.

A kollégiumból havonta egyszer lehetett hazamenni. A többi hétvégén a hatnapos munkahét miatt szombaton tanítás volt, majd vasárnap délelőtt kötelezően előírt tanulási idő volt. Az ebédet követően szabad kimenő volt 18 óráig.

Úgy hiszem, ezt a szoros kötöttséget azért tudtuk minden komolyabb konfliktus nélkül megélni, mert meg akartunk felelni, és ki akartuk használni az akkori idők lehetőségeit. Többségünkből így lehetett első generációs értelmiségi.

1953-ban érkeztünk el az érettségihez, de az akkori körülmények nem tették lehetővé azokat a felszabadult diákélményeket – szalagavató, ballagás – amit ma nyújt a középiskolás kor a végzős diákoknak, mivel a politika ezeket ellenséges polgári tettnek minősítette és nem támogatta.

A továbbtanulás lehetősége ezzel szemben sokak számára adott volt, így magam is továbbtanulhattam, és elvégeztem 1953-58 között a miskolci Nehézipari Egyetem gyártástechnológus szakát, ahol gépészmérnökként diplomáztam.

Az egyetemi évek után Győrben, a Kisalföldi Gépgyárban helyezkedtem el, majd dolgoztam a Magyar Vagon- és Gépgyárban, és a Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalatnál. Vállalati munkám során sok területen sikerült szakmai ismereteimet bővíteni, voltam technológus, szerkesztő, üzemmérnök, vállalati főmechanikus, majd főtechnológus.

Mindeközben a tanítást kipróbáltam, 1964-től Jedlik Ányos szakközépiskolában óraadóként esti tagozaton tanítottam.

Megkedvelve a pedagógus pályát, 1971-ben főállásban a Jedlik tanáraként kezdtem dolgozni. Jámbor Sándor műhelyfőnök nyugdíjba vonulását követően, 1975-től kezdődően az iskola műhelyfőnökeként dolgoztam tovább. Ez nagy megtiszteltetés volt, mivel még korábbi, iparban töltött éveim alatt mint nagy tudású gyakorlati szakemberként ismertem meg elődömet.

A Jedlikben töltött évek alatt sok komoly feladat adódott, melyekből csak kettőt említek most. Ezek a szakmunkásképzést is adó szakközépiskolai képzés, illetve az öntő szakközépiskolai képzés elindítása. Nagy Péter és Finta Zoltán kollégáimmal karöltve továbbfejleszettük a gépészeti szakmai elméleti tantárgyak oktatását.

1981.-ben elhagytam az iskolát, kineveztek a 400.-as Ipari Szakmunkásképző Intézet (ma Lukács Sándor Szakközépiskola) igazgatójának. Itt dolgoztam 1993.-ig, nyugdíjba vonulásomig.

Mindeközben annak megszűnéséig óraadó tanárként tanítottam a Bánki Donát Műszaki Főiskola győri kihelyezett tagozatán.

Nyugdíjazásomat követően visszatértem a Jedlik Szakközépiskolába, ahol 1993-tól 2003-ig műszaki szakmai tárgyakat tanítottam. Az iskolától ezt követően sem szakadtam el, ma is tagja vagyok a nyugdíjasklubnak.

Napjainkig szívesen emlékszem vissza az iskolában eltöltött úgy diák, mint tanári éveimre. Jó szívvel emlékszem egykori tanáraimra: Ozora Ferencre, Kovács Józsefre, Simon Ferencre, Bajomi Miklósra, osztályfőnökömre Pőcze Lászlóra, szakoktatókra: Mentes Mátéra, Pőcze Ferencre, Horváth Istvánra, Czaha Vilmosra, Bagarus Istvánra. Büszke vagyok rá, hogy néhányuknak tanítványból kolléga lehettem.

1949 szeptemberében léptem át először azt a tölgyfa kaput amely ma is fogadja a belépőt. Akkor is, ma is megilletődve és büszkén lépem át, örömmel tölt el ma is, hogy egy ilyen patinás iskola tanulója, majd tanára lehettem.

Győr, 2011. május

Czéhmester Tibor